Gumi.hu

2019-ben is együttműködik a Renault F1 Team és a Castrol

A Renault F1 Team bejelentése alapján a csapat két sztársofőrét indítja az idei szezonban – Daniel Ricciardot és Nico Hülkenberget. A csapat továbbá rendkívül büszke arra, hogy olyan prémium márkák támogatják többek között, mint a Castrol és a BP. Az új aerodinamikai szabályozásoknak megfelelő kivitelezések nyomai már fellelhetők a Renault R.S. 19-ről felbukkant fotókon. A Renault E-Tech 19-es hajtóműnek köszönhetően a Renault R.S. 19-es versenyautó, sokkal inkább egységessé vált a Renault hibrid kínálatával.

A Renault 2016-os visszatérését követően, folyamatos fejlődést tapasztalhatunk, mind a technológiai alapok, mind pedig a kiemelkedő emberi erőforrások terén. A nagymértékű műszaki beruházásoknak köszönhetően, az egyesült királyságbeli Enston és a franciaországi Viry-Châtillon létesítményeiben rendkívüli ütemben emelkedett a gyártóképesség, illetve a munkaerő is 50%-al növekedett. Bíznak benne, hogy a két sztárpilóta bemutatása pedig a hosszú távú siker kulcsa.

Cyril Abiteboul, a Renault F1® Team ügyvezető igazgatója a következőket nyilatkozta:  „Elképesztő kihívás volt a bajnokságban való részvétel alatt megszervezni ezeket a projekteket, csak úgy, mint az, hogy a nagy részük létre is jöjjön.” A beruházások végső megvalósítása hatalmas eredmény volt, és le vagyok nyűgözve attól, ahogy egytől egyig mindenki hozzáállt. Ez jól tükrözi az időközben általunk gyűjtött lendületet: kilencedik hely 2016-ban nyolc ponttal, hatodik hely 2017-ben 57 ponttal és negyedik hely tavaly 122 ponttal. A szezont úgy indítottuk, hogy szeretnénk megtartani ezt az erős és sikeres lendületet. Nem célzunk meg egy konkrét helyezést vagy adott pontszámot: amit szeretnék látni, az az, hogy a csapat továbbra is megállás nélkül halad a legjobb csapatok felé. A mérnöki kiválóság Viryben prioritást élvez, míg Enstone-ban szezonról szezonra az alváz versenyképességére összpontosítunk.”

Cyril Abiteboul véleménye az új sofőrfelállásról: A Daniellel és Nicóval kötött partnerség nyújtotta plusz lendület igazi magabiztosságot ad a csapatnak a szezonra. Úgy vélem, hogy nekünk van az egyik legerősebb – ha nem a legerősebb – sofőrfelállásunk. Daniel egy kiváló csapat bizonyítottan nyertes szakértelmét hozza magával, míg Nicót a győzni akarás hajtja. Rendkívüli mértékben alá van becsülve – gyors, határozott és motiválja a csapatot. Egyéniben mindketten nagyon erősek, és úgy érzem, hogy tökéletesen kiegészítik egymást. Az energia, amit a csapatba hoztak, kézzelfogható és remélem, hogy egy olyan autót tudunk nekik biztosítani, amellyel meg tudják csillogtatni tehetségüket.”

A német nemzetiségű sztárpilóta, Nico Hülkenberg idén már harmadjára száll versenybe a Renault csapatával: „Csapatként nagyon sokat fejlődtünk 2017 eleje óta és ez mind része a folyamatnak, ha el akarjuk érni a hosszú távú céljainkat. Amikor csatlakoztam, az infrastruktúra még gyerekcipőben járt, és azóta hatalmas utat jártunk be. A legjobbat akarom kihozni magamból, a csapatban és az autóban rejlő potenciált pedig maximalizálni szeretném. A fontos az, hogy csapatként nagyot léptünk előre és folyamatosan jobban teljesítünk. Szeretnénk, ha ez a trend továbbra is folytatódna, és folyamatos fejlesztésekkel rukkolnánk elő.”

Az ausztrál Daniel Ricciardo nyilatkozata: „A Renault hatalmas múlttal rendelkezik a motorsportban, éppen ezért az, hogy részesei lehetünk az általuk a Formula–1-ben megtett következő lépésnek, izgalmas kihívás. Azért vagyok itt, hogy teljesítsem a feladatom a pályán és olyan gyorsan vezessek, amilyen gyorsan csak tudok, de emellett szeretném energiával is feltölteni a csapatot. Mindenki lába alá szeretnék egy rugót „szerelni”, mivel ez a munkám része és persze a személyiségem is ilyen. Képes vagyok arra ösztönözni a csapatot, hogy még egy kicsit keményebben dolgozzanak, több erőfeszítést rakjanak bele és mindenki együtt versenyezzen. Én szeretnék a pozitív energia katalizátora lenni.” és  „Minden, amit 2018-ban tanultam, jobbá tesz a 2019-es évben. A különbség csupán annyi lesz, hogy érettebb lettem. Tisztábban látom, hogy merre tartok, és a célom az, hogy ez a jó eredményekben mutatkozzon meg a pályán. Pozitív nyomást és elvárást érzek irányomba arra, hogy jól teljesítsek, amit egyébként már alig várok.”

 cikk: https://www.castrol.com/hu_hu/hungary/home/castrol-story/newsroom/press-releases/renault-f1-team.html