Autós kódfejtés – mit jelent ez a sok rövidítés?

Nap mint nap találkozunk autó-mechanikai kódokkal, de nem árt azt is tudni, milyen funkció áll a betűszavak mögött. Összegyűjtöttük a leggyakoribb elnevezéseket, mozaikszavakat, és dióhéjban elmagyarázzuk a lényegüket is. A rövidítések általában az angol terminológiában használt kifejezésből állnak össze, ahol így van, ott mutatjuk a teljes nevet is.

AC

Air Conditioning, azaz légkondicionáló, ami már sok-sok éve kellemesebbé teszi az utazást. A legújabb szerkezetek levegőt is tisztítanak, párásítanak, és utasonként külön zónát temperálnak.

ACC

Adaptive Cruise Control. Olyan sebességtartó automatika, vagy más néven tempomat, amely a mi autónk előre beállított sebességét szükség esetén az előttünk haladóhoz igazítja. Már léteznek olyan intelligens megoldások, amelyek a szomszéd sávokat is figyelik.

AWD

All Wheel Drive, összkerékhajtás. Legyen szó akár hagyományos limuzinról vagy terepjáróról, karosszériatípustól függetlenül minden olyan autóra használják a kifejezést, ahol a motor az első és a hátsó kerekeket is hajtja. Van olyan rendszer, amelyik csak szükség esetén mozgatja mind a négy kereket, és van olyan, amelyik állandóan.

CVT

Continuously Variable Transmission, avagy fokozatmentes (nyomaték)váltó. A rendszer lényegében egy automatikus váltót takar, amely nem kapcsolgat a fokozatok között, hanem folyamatosan módosítja az áttételezést. Szóval nincs egy picike bólintás sem, az ilyen autó egyenletesen siklik az úton.

DCT

Dual Clutch Transmission, más néven dupla kuplungos váltó. Szintén egy modern automatikus váltót takar, itt megvannak a sebességfokozatok, csak sokkal gyorsabban vált közöttük a rendszer, mert a második kuplungtárcsa intuitív módon már előkészítve várja menet közben a fokozatváltást.

ESP

Electronic Stability Program, magyarul menetstabilizáló elektronika. Kanyarban korrigálja az autó viselkedését, ha az orra vagy a fara ki akarna törni. Ehhez a vezérlő elektronika a motor fordulatszámát és a fékeket szabályozza a másodperc törtrésze alatt.

FAP

Részecskeszűrő, a Filtre à Particules rövidítése. A high-tech dízelmotoroknál próbálják minimalizálni az e-missziót, azaz a károsanyag-kibocsátást. Ez a szűrő a kipufogógázban található koromrészecskéket hatástalanítja. A rendszernek nem nagy barátja a rövidtávú városi autózás, mert hatékonyabban működik tartósan üzemmeleg motornál és magasabb fordulatszámon.

HUD

Head-Up Display, vagyis a vezető elé vetített műszerfal. Nagyon komfortos és biztonságos funkció, hiszen a vezetőnek nem kell levennie a tekintetét az útról, folyamatosan a forgalomra figyelhet, és látja maga előtt a legfontosabb menetinfókat. A navigálás közben különösen nagy segítséget jelent.

Infotainment

A fedélzeti információkat nyújtó és a szórakoztató rendszerek fúziójából jöttek létre az infotainment rendszerek. Manapság internetkapcsolattal, okostelefon-tükrözéssel, gesztusvezérléssel és hangutasításokkal is működnek, és teljes multimédiás kompatibilitást nyújtanak.

Plug-In Hibrid

Hibrid hajtásnál egy vagy több elektromotor segíti a benzines vagy dízel erőforrás munkáját. Az elektromotor külön akkumulátorokból táplálkozik, ezeket fékezéskor, lassításkor generátor tölti. A plug-in verziókat konnektorból is lehet „tankolni”, így ezeknek a hibrideknek általában nagyobb a teljesítménye és a kapacitása.

Fotó: Adrien Olichon from Pexels

Isofix

Szabványosított csatlakozók a babahordozók és a gyerekülések gyors és biztonságos rögzítésére, közvetlenül a karosszériához. Így kiküszöbölhetők a gépkocsi biztonsági övének használatából eredő hibák.

LED

Light-Emitting Diode. Ugyanúgy, mint a konyhában a kis energiaigényű, de nagy fényerejű, úgynevezett fénydiódás világítást jelenti. Autóknál előnye, hogy jótékony hatással van az üzemanyag-fogyasztásra, és apró tükrök segítségével nagyon precízen szabályozható a fénynyaláb. Így mindent jól láthatunk, de nem vakítunk el senkit.

Start-Stop Rendszer

Amikor azt érzékeli az autónk, hogy bizonyos ideig egyhelyben fogunk állni, pl. piros lámpánál, akkor automatikusan leállítja a motort, ezzel kímélve a környezetet és a pénztárcánkat. Amint benyomjuk a kuplungpedált, már jár is újra a motor, így késlekedés nélkül indulhatunk tovább.

SUV

Sport Utility Vehicle, magyarosan szabadidőautó. Korábban léteztek a robusztus és puritán terepjárók, illetve a komfortos utcai autók. A SUV-ok a két kategória előnyeit egyesítik, azaz magasabbak, masszívabbak, strapabíróbbak a normál autóknál, de azok kényelmét nyújtják. Igazából ritkán térnek le az aszfaltos útról, de a tulajdonosuknak fontos a tudat, hogy ezt bármikor nyugodtan megtehetnék.

Borítókép: Markus Spiske temporausch.com from Pexels

Vélemény, hozzászólás?