Hosszú úton, jó hangulatban

Egy utazás remek alkalom a család számára a beszélgetésre, szórakozásra, játékra, ám a mozgáshiány könnyen kiboríthatja a gyereket – így aztán a szülőt is. Hogyan vegyük elejét az unatkozásnak és a nyafogásnak a kocsiban?

Mobilapplikációk

Segítségükkel kereshetünk az útvonalon megfelelő éttermeket, pihenőhelyeket. A YouTube-on pedig gyerekdalokat, meséket, filmeket nézhetünk.

Wifimentes játékok

„Én, a kém, kikémleltem valamit, ami…”

A mondatot valamilyen tulajdonsággal, utalással kell folytatni – például valamit, ami kék. Vagy gömbölyű. Vagy nehezebb, mint egy elefánt. Vagy a neve rímel a malacra. Vagy hangosan kattog. A lényeg, hogy a keresett dolog a többiek számára is látható legyen, és addig kérdezhessenek, találgathassanak, amíg kiderül, mire is gondolt a „kém”. Jó játék az ábécézés is: valaki mond egy szót, és az utolsó betűjét kell kezdőbetűként használnia a következő játékosnak egy másik szóhoz, majd a többieken a sor, hogy folytassák a láncot.

Hasonlóan működik a történetszövés, amikor egymás mondatait kell folytatni, míg egyre érdekesebb vagy bizarrabb mese kerekedik a részletekből. Szórakoztató az is, ha recepthozzávalókat fűzünk össze, főleg, ha össze nem illő alapanyagokból, és a következő „szakácsnak” mindig az egész korábbi sort vissza kell mondania, mielőtt bővíti – ez edzi a memóriát is.

 Autófelismerés, rendszámtábla-olvasás – visszafelé is elmondva –, annak megtippelése, milyen típusú vagy színű a következő szembejövő autó, és hányan ülnek majd benne, mind remek szórakozás.

Autóbarát kreativitás

A Crayola Mess Free nevű sorozata kifejezetten autóbarát színezőket kínál, amelyek garantáltan nem hagynak nyomot az üléshuzaton. A különféle mágneses játékok is jó szolgálatot tesznek utazás közben. Egy kellően telepakolt, az első ülés háttámlájára rögzített zsebes rendezőben rengeteg eszköz elfér, amelyeket a gyerek sorra elővehet, míg fogynak a kilométerek.

Megelőzni a rosszullétet

Érzékeny gyomrú, émelygésre hajlamos gyereknek ne adjunk az út során semmi fűszereset – se csipszet, se tésztabundás mogyorót –, ellenben egy kis gyömbéres keksz vagy borsmenta segíthet megnyugtatni a háborgó pocakot. A csoki, cukor viszont kerülendő, mert felpörgeti a gyerkőcöket.

Pihenők

Óránként álljunk meg olyan helyeken, ahol a gyerek mozoghat, futkározhat, tornázhat. Akár pikniket is rögtönözhetünk egy parkban, nyáron kereshetünk vízpartot egy gyors csobbanásra, ősszel gyűjthetünk leveleket, télen hógolyózhatunk egyet. A lényeg, hogy nem elég egy szimpla mosdószünet, egy kisgyereknek ennél több mozgás kell ahhoz, hogy tovább bírja az utazást. 

Mindig legyen nálunk!

  • telefon- és tablettöltő
  • nedves törlőkendő
  • elsősegélycsomag
  • jégspray a zúzódásokra, ficamokra
  • fertőtlenítőszer a sebekre
  • hányászacskó
  • labda
  • pléd, törölköző
  • esőkabát
  • váltás ruha és cipő

Borítókép: Photo by Tim Mossholder on Unsplash

Vélemény, hozzászólás?