in

Nagyot szóltak, de idő előtt elbuktak a Goodyear világító gumijai

A Goodyear világító gumiabroncsa nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
A Goodyear világító gumiabroncsa 1961-ben.

A múlt évszázad 60-as éveinek elején az amerikai Goodyear gumigyártó egy saját megfogalmazása szerint merőben új, az egész autógumi iparág egyik legdrámaibb fejlesztéseként aposztrofált újítással jelent meg.

A forradalmi gumiabroncs úgynevezett neotánból, egy szintetikus poliuretán gumiból készült, amit abroncs-formájú sablonokba öntöttek és 121 Celsius fokon égettek ki. Az újfajta abroncsot a Goodyear kémikusa, William Larson fejlesztette ki Anthony Finellivel közösen.

Az új anyag előnye volt, hogy a hagyományos gumiabroncsoknál jóval könnyebben lehetett előállítani, amelyekhez több rétegnyi gumit és szövetanyagot kellett felhasználni. Az új abroncshoz nem kellett gumibelső és drótokat sem kellett használni. A Goodyear szerint a különleges anyag ötvözte a műanyag keménységét a gumi rugalmasságával és remekül ellenáll a kopásnak, a töredezésnek és nehezen szakad el.

Goodyear gumiabroncsok.
Színes Goodyear gumiabroncsok.

A neotán további hozadéka mindezen tulajdonságok mellett az volt, hogy az anyag áttetsző. Ezt a jellemzőt kihasználva a Goodyear-nak arra is lehetősége nyílt, hogy színezőanyagot adjon a szintetikus gumihoz, amelynek eredményeként világító zöld, piros, sárga, narancs, vagy éppen kék színekben pompáztak az autók kerekei.

Ha pedig a gumit egy apró villanykörtékkel ellátott felnire szerelték, akkor az abroncs ráadásul még világított is a sötétben.

A Goodyear hatalmas hírverés csapott az új fejlesztésnek. Egy 1961-es sajtóközleményükben például egyenesen az autók kialakításában egy új korszak eljövetelét vizionálták. A cég szerint az új gumi piacra dobását követően az autótervezők olyan autókat is megálmodhatnak majd, amelyeknél az abroncsok színe igazodik a kárpit, vagy a belső tér színvilágához, sőt akár a női vásárlók hajszínéhez is.

A kampányban látványosabb akciókkal is előrukkolt a cég. Egy Dodge Polara kocsira piros színű gumiszettet szereltek és keresztül-kasul furikáztak vele Miami belvárosában, majd ugyanezt megismételték egy Chrysler Silver 300-assal New Yorkban.

A Goodyear piros abroncsai.

S, ha nem lett volna elég, hogy az abroncsok önmagukban is világítottak, a Goodyear még egy újítással megfejelte az egészet. A sofőrök ugyanis, egy a kormány mellé szerelt gomb segítségével egyenként, vagy párosával is szabályozhatták a gumik világítását, amelyeket így akár irányjelzésre, vagy a fékezés jelzésére is lehetett volna használni a gyártó szerint.

A kezdeti tesztek azt mutatták, hogy a neotán abroncsok simán és csendesen futottak az úton, de később az is kiderült, hogy gyengébben teljesítettek a nedves felületen és erős fékezés hatására a kívánatosnál jobban koptak. Az autósok egy része ugyanakkor rendkívül szórakoztatónak és nem utolsósorban feltűnőnek találta az újítást.

A Goosdyear a későbbiekben ugyan azt ígérte, hogy további finomításokat hajtanak végre a keveréken annak érdekében, hogy a hagyományos abroncsoknál ellenállóbbak legyenek, de végül a neotán gumik túlságosan drágának bizonyultak a tömeggyártáshoz.

Praktikussági szempontokból sem volt életképes a koncepció, ugyanis hosszabb országúti használatnál a világító abroncsok előnye elveszett, ugyanis az útról felverődött por és törmelék annyira összepiszkolta az abroncsot, hogy a világító funkció értelmét vesztette.  A cég ezért a koncepció elvetésére kényszerült, meghagyva az autósoknak a jóval sivárabb fekete színű abroncsokat.

A színes és világító gumiabroncsok tehát sosem kerültek kereskedelmi forgalomba, egyetlen helyi autókereskedő mégis engedélyt kapott, hogy felhasználjon egy készletet belőlük.  Jim “Street” Skonzakes egy futurisztikus Golden Sahara II modell megalkotásához használta fel a gumikat. A nagyközönség imádta az autót, ami egyébként egy filmen is feltűnt később. Az autó később az évek során lepusztult, a festése lekopott, egyes elemeit ragasztószalaggal kellett egyben tartani.

Később a  Klairmont Kollections autómúzeum egy árverésen jutott hozzá nem kevesebb, mint 350 ezer dollárért és az autó teljes restaurálásáról döntött. A munkálatokat a  Speakeasy Customs végezte, a Goodyear pedig egy teljesen új világító abroncskészlettel járult hozzá a projekthez. A kocsi az idei genfi autószalon egyik nagy sztárja volt.

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Loading…

0

Comments

0 comments

A gumiabroncsoknál is a digitális megoldásoké a jövő.

Gumiabroncs és digitalizáció

Hogyan előzzük meg a kulcs nélküli autólopást?