Színésznő, meglepő hobbival

Florence Lawrence-t a Wikipédia a világ első filmsztárjaként jegyzi, ám a hölgy tehetsége messze túlmutatott a mozivásznon. Odavolt ugyanis a kocsikért, és lelkesedéséhez hatalmas kreativitás társult, így úttörő szellemiségű feltalálóként is megemlékezik róla az autós történelem.

Hogy az utókor számára Florence Lawrence neve nem cseng ismerősen, annak az az oka, hogy a némafilm korszakában aratta sikereit. Autós innovátorként azonban olyan ötleteket valósított meg, amelyeket napjainkban is használunk: feltalálta például az irányjelzőt és a féklámpát. A fejlesztést azonban csupán hobbiként gyakorolta, így sosem származott belőle anyagi haszna.

Lawrence pontos születési dátuma az idő homályába vész – hiába, a színésznők nem szeretik, ha számon tartják a korukat. Annyit tudunk, hogy Ontario államban, Hamiltonban látta meg a napvilágot, 1886-ban vagy 1890-ben. Apja építőipari szállítmányozó volt, édesanyja, Charlotte „Lotta” Bridgwood pedig estéről estére varietészínésznőként lépett színpadra.

Az édesanyja drámatársulatában színésznővé cseperedett Florence 1906-ban debütált a filmvásznon. A következő években akadálytalanul épült a karrierje, mígnem az egyik legfényesebb csillag vált belőle a mozifilmek univerzumában. Közel 300 filmben szerepelt, és heti 500 dolláros gázsijával a Biograph Stúdió legjobban fizetett sztárjai közé tartozott.

Összegyűjtötte a pénzt egy autómobilra, amellyel akkoriban igencsak extravagáns hatást keltett az utakon, hiszen a volán mögött többnyire férfiak ültek. Florence számára az autózás mámoros szabadságot jelentett, és hamarosan legalább olyan fontos szerepet töltött be az életében a kocsikázás, mint a filmezés.

Florence Lawrence autózás közben
VIA

A színésznő valósággal szerelmes volt az autójába, egy Lozier modellbe. Még emberi tulajdonságokkal is felruházta (például „kedvesnek” és „megértőnek” becézte), és egyre több időt töltött azzal, hogy elmélyüljön a mechanika tanulmányozásában. Rajongása oda vezetett, hogy olyan találmányokon kezdte törni a fejét, amelyek biztonságosabbá teszik a közlekedést, így megkímélhetik a kocsikat (és a vezetőket) az ütközéses balesetektől.

1914-ben dolgozta ki az első irányjelző tervét. Egy gomb megnyomásával érhette el a vezető, hogy az autó hátsó lökhárítóján található, megfelelő oldali zászló felemelkedjen, ezzel tájékoztatva a többi járművezetőt, merre kanyarodik a kocsi. Egy másik hasonlóan egyszerű és zseniális találmánya pedig a fékezésre figyelmeztetett, a STOP feliratot láthatóvá téve az autó hátulján. Bár a formatervezés kezdetleges volt, mindkét találmány felbecsülhetetlenül hasznosnak bizonyult az utakon.

Sajnos Lawrence nem védette le az ötleteit, pedig a sorban következő már az elektromos ablaktörlő volt, amelyet aztán 1917-től a Bridgwood Manufacturing Company dobott piacra, mint saját fejlesztést. Tekintettel arra, hogy egészen 1925-ig minden cég szinte változtatások nélkül használta a színésznő találmányait, kijelenthetjük, hogy úttörő szerep jutott neki az autóiparban – és nem mellékesen a női emancipáció előrelépésében is. Jelentőségét az sem kisebbíti, hogy neve sajnos méltánytalanul feledésbe merült az idők során.

Élete tragikus fordulatot vett, amikor egy stúdiótűzben menteni próbálta az egyik kollégáját, és így maga is súlyos égési sérüléseket szenvedett. Bár több plasztikai műtétet is végeztek rajta, többé már nem kérték fel főszerepekre. Vagyonát egy tőzsdekrachban elveszítette, három házassága végződött szerencsétlenül, és végül magányában, 1938. december 28-án önkezével vetett véget az életének. Halála után egy évvel a Buick alaptartozékká tette autóin az irányjelző mechanikát.

Vélemény, hozzászólás?