Férfias szakmák a 21. században

Léteznek olyan szakmák, amelyek esetében kifejezetten férfi dominanciáról beszélhetünk, holott a gyengébbik nem képviselői is rátermettek az adott feladatra. Összeállításunkban olyan szakmákat mutatunk be, ahol szívesen látnánk több hölgyet.

Vadászpilóta

Bombázót és/vagy vadászrepülőt vezetni keveseknek adatik meg. Amellett, hogy villámgyors reakcióidővel kell rendelkezni, komoly fi zikai felkészülést is igényel, így elsősorban az urak vannak előnyben, de akad üdítő kivétel. Elég csak arra gondolni, hogy általában az asztronautákat is a pilóták közül szokták kiválogatni, s nem titok, hogy jártak már hölgyek is az űrben…

Vadász

A vadászat majdnem teljesen a férfi ak privilégiuma – a több mint 63 ezer hazai regisztrált vadász közül mindössze 1800–2000 főre tehető a hölgyek száma. Tény, embert próbáló feladat a szezonban (vadtól függően leginkább ősszel és télen) a szabadban a lesállásban kuporogni és várni a kedvező pillanatot. Az urak beszámolói szerint a nők sokkal megfontoltabban kezelik a vadászpuskát, s talán türelmesebbek is.

Programozó / etikus hacker

Habár az informatika világa uniszex, mégis a férfi ak vannak túlsúlyban. Érdekes ellentmondás ez, mert ez a szakma komoly analitikus gondolkodást igényel, amiben a nők gyakran erősebbek, ennek ellenére a programozók között elsősorban férfi akat találunk.

Ács / tetőfedő

Abszolút hiányszakma jelenleg Magyarországon, holott a tetőfedés, ácsolás az építőipar egyik legszebb munkafolyamata. Szívesen látnánk több hölgyet a magasban, annak ellenére, hogy a gyakran zord munkakörülmények és a kemény fi zikai munka az urak felé billenti a mérleg nyelvét.

Kovács

Igazi maszkulin szakma. Az egyik kereskedelmi csatornán futó, a fegyverkovácsokat bemutató sorozatnak köszönhetően reneszánszát éli az iparág, ennek ellenére mégis eltűnőben van. A férfi ak felülreprezentáltsága elsősorban a kemény fi zikai kihívásoknak tudható be.

Tűzoltó

Valódi vészhelyzetekben kell helytállni és kemény körülmények között kell akár életet is menteni. A tűzoltók leggyakrabban férfi ak, ami elsősorban szintén a komoly fi zikai előírásoknak és elvárásoknak tudható be. Üdítő tény azonban, hogy a háttérmunkában, azaz az irodában éppen ellenkező irányba billen a mérleg nyelve, s az urak vannak kevesebben.

Bankár / bróker

Pénzügyi tanácsadóként gyakran találkozhatunk hölgyekkel, ám bankár- és brókerfronton még mindig a férfi aké a vezető szerep. Ezért elsősorban a szakma belső zártsága okolható, de a folyamatos stresszhelyzet, illetve annak kezelése sem feltétlenül vonzó. Így némileg érthetetlen a férfi ak túlsúlya, hiszen egy többgyermekes család napi életének menedzselése is hasonlóan komoly stratégiai gondolkodást igényel.

Játékvezető

A hölgyek sajnos elvétve képviseltetik magukat a focipályán bíróként. Ugyanaz a helyzet, mint a pénzügyi világ esetében: a férfi ak – tisztelet a kivételnek – egyszerűen nem veszik elég komolyan a nőket ebben a szakmában. Így a játékvezetés jellemzően a férfi ak belügye, pedig a nők sokkal empatikusabbak, így értelemszerűen jobban érzékelik a játék során elszabaduló érzelmeket.

Fotó: StockSnap innen: Pixabay

Vélemény, hozzászólás?