Az autóipar belép a szoftverkorszakba

Az elektromos autók korszakában egyre valószínűbb, hogy a szoftverek a közeljövőben az autógyártók egyik fő profitszerző csatornájává válnak. Lehet, hogy nem is kell olyan sokáig várnunk. Az „autószerelés” manapság, amelyet egy adott autó visszahívása után végeznek, az nem az alkatrész javításával vagy cseréjével, hanem szoftverfrissítéssel történik. Nézzük meg, miért olyan fontos a szoftver az autóipar számára, és hogyan alkalmazzák.

Szoftver fontossága

A közelmúltban, amikor az autót „egyszerűen” csak egy nagy gépnek tekintették, a szoftver alig volt több, mint egy támogató rendszer. Manapság senki sem gondol egy autóra csak gépként. Már nem meglepő, ha a az ellátási problémák miatt leállnak akár teljes gyártósorok.

Köztudott, hogy az autótechnológiai innovációk több mint 90 százaléka digitális. A modern sofőr számára, aki újonnan kiadott, érintőképernyővel és hangfelismerő technológiával felszerelt járművet vásárolt, az autó egy élvonalbeli digitális termék. Ez azt mutatja, hogy a szoftver szerepe egyre nagyobb jelentőséggel bír. Ennek oka, hogy a szoftver feladata, hogy a vezető utasításaira a mechanikai funkciókat működésbe hozza.

autószoftver
DCIM\119GOPRO\G0260448.

Ennek eredményeképpen az autószoftverek egyre bonyolultabbá válnak az ADAS (Advanced Driver Assistance System) és az IVI (járműbe épített infotainment) rendszerek gyors fejlődése miatt. Ma az autókhoz legalább tízmillió sor hosszú kód tartozik. Némelyiknél akár több száz millió sor is lehet, és ez a szám hamarosan növekedni fog. A „csatlakoztatott autó” korszakában, amelyet már az élvonalbeli algoritmusok jellemeznek, ha lehetővé válik az autók csatlakoztatása külső infrastruktúrához vagy felhőplatformhoz, csak idő kérdése, hogy az autók számítási teljesítménye lényegében határtalanná váljon.

Karbantartás a jövőben?

Ebben az esetben hogyan fogják karbantartani és kezelni azokat az autókat, amelyek szoftverek által vezérelt 100%-os digitális termékekké válnak? A hagyományos javítás és karbantartás elegendő lehet olyan helyzetekben (pl. balesetek vagy meghibásodások), amelyek fizikai megoldásokat igényelnek. Ha azonban a probléma szoftveres, akkor távolról is megoldható. A helyzet odáig fajult, hogy ugyanaz a jármű jelentősen eltérő teljesítményszinttel rendelkezhet attól függően, hogy megkapta -e a legújabb szoftverfrissítést, amely az információs és szórakoztató rendszer funkcióit és tartalmát optimális állapotban tartja.

A Tesla például használhatja az OTA (over-the-air) frissítési technológiát az akkumulátor élettartamának növelésére, valamint az önvezető funkció javítására. Júliusban a vállalat bejelentette, hogy önvezető előfizetési szolgáltatást nyújt, amelyet „FSD (full self-driving)” néven emleget, havi 199 USD-ért. Mivel nincs szerződés, a szolgáltatás bármikor könnyen lemondható. Ez azt jelenti, hogy a Tesla ma már nemcsak autókat, hanem szoftvereket is értékesít. Szakértők szerint az ilyen szoftverközpontú innováció növeli a márka értékét és erősíti az ügyfelek márkahűségét.

A Tesla már több, mint autógyártó

A legtöbben egyetértenek abban, hogy a Tesla már nem egyszerűen autógyártó. Hova sorolhatjuk tehát? Bizonyos értelemben egy szolgáltató. Elon Musk vezérigazgató kijelentette, hogy a Tesla jövője az előfizetési szolgáltatástól függ. Az amerikai Morgan Stanley befektetési bank előrejelzése szerint a Tesla szoftver előfizetési szolgáltatása 2025 -re a teljes értékesítés hat százalékát fogja elérni. Ezzel szemben a szolgáltatásból származó nyereség várhatóan a Tesla teljes összegének 25 százalékát teszi majd ki. Más szóval, hamarosan elérkezik az a nap, amikor az OTA frissítési szolgáltatás-akárcsak a Netflix előfizetés, jövedelmező profitszerzési rendszert hoz létre.

Digitales Cockpit des neuen ID.4 mit zentralem Touch-Display.

Volkswagen Csoport

A Volkswagen Csoport egy másik figyelemre méltó autógyártó, amely egy tavaszi stratégiai révén bejelentette, hogy átáll a hardverközpontúról a szoftverközpontú gépjárműgyártásra. Más szóval a szoftvereket fog alkalmazni autóiban és a digitális vásárlói tapasztalatokat fel fogja használni a fejlesztések egyik fő forrásaként. A Volkswagen Csoport bejelentése szerint az elektromos autók korszakában a „fizikai autó” jövedelmezősége csökkenni fog, valamint azon meggyőződése, hogy nagy adat-alapú szoftverplatformot kell használnia az ilyen veszteségek ellensúlyozására.

A Teslához hasonlóan a Volkswagen egy önállóan kifejlesztett szoftverplatformot, a VW.OS-t is alkalmazta az ID.3 elektromos autójára, és ezen a nyáron megkezdte a vezeték nélküli frissítések biztosítását. A Volkswagen Csoport igyekszik integrálni szoftverplatformját, ahogy azt már megtette hardverplatformjával. Jelenleg a Volkswagen Csoport évente nagyjából 10 millió járművet értékesít. Stratégiája pedig az, hogy a következő 10 évet a szoftverplatformján keresztül összegyűjtött hatalmas adatmennyiség feldolgozásával töltse, a nyereség maximalizálása érdekében. Figyelemre méltó, hogy a Volkswagen nyereségterve még jövedelmezőbbnek bizonyulhat, ha a tervek szerint a vállalat elkezdi eladni szoftverplatformját más autógyártóknak, például a Ford Motor Company-nak.

The ID.3 celebrates debut in China

A Kumho olyan téli gumit is kínál, amely megfelel a Tesla Model 3 -nak. A gyártó Wintercraft WP71 termékét a különösen jó havas és nedves utak kezelése miatt minősítették a legjobbnak, kifejezetten elektromos autókhoz ajánlott.

Kumho Wintercraft WP71

Az autók élettartama tovább növekszik. Ha egy autógyártó az autóeladásoktól függ, akkor csökken a nyereség. Ebben az összefüggésben az autógyártók számára a szoftver a profitszerzés következő lépcsője. Baleset vagy meghibásodás esetén a felhasználó ahelyett, hogy szervizközpontba viszi az autót, távolról, valós időben megoldhatja a problémát egy digitális platformon keresztül, vagy egy szoftverfrissítés által. Ebben az új modellben ez az a pont, ahol nyereséget termelnek. Érdekes, hogy ez a fogyasztók számára is előnyös lehet.

Néhány előrelátó autógyártó már bejelentette, hogy kiad egy önvezető előfizetési szolgáltatást, amely hasonló a Netflix video streaming előfizetési szolgáltatásához. Mások olyan funkciót kezdtek kínálni, amely az autószoftverek OTA frissítéseit hajtja végre.Olyan időket élünk, amikor az autógyártók szoftverplatform üzemeltetővé válnak.

Fontos azonban, hogy legyen bármennyire is „okos” az autónk, az időszakos gumicserét ne hanyagoljuk el biztonságunk érdekében.

Elektromos autókhoz a gumi.hu ajánlása a Kumho Wintercraft WP71 téli gumiabroncs.

Ne maradjon le újdonságainkról, akcióinkról, iratkozzon fel hírlevelünkre!