PIRELLI TÖRTÉNETE
A Pirelli története több mint 150 évre nyúlik vissza, és az egyik legismertebb név az abroncsgyártás világában emellett pedig szorosan összefonódik az ipari fejlődéssel, az autózás elterjedésével és a motorsport világával. A vállalatot 1872-ben alapította Giovanni Battista Pirelli Milánóban, Olaszországban. Kezdetben ipari gumitermékek – például szigetelőkábelek és vízhatlan ruházat – gyártásával foglalkoztak, ám az 1890-es években beléptek az abroncsgyártásba is. Kezdetben kerékpárgumikat készítettek, majd hamarosan megjelentek az első autógumikkal is. A márka gyorsan elismert lett az innováció és megbízhatóság terén.
A Pirelli gyorsan hírnevet szerzett a minőség és megbízhatóság terén, különösen azután, hogy 1907-ben a Peking–Párizs autóversenyt megnyerő Itala autó Pirelli abroncsokon futott. Ez a siker elindította a márkát a motorsport világában, ahol azóta is meghatározó szereplő. Az évtizedek során a cég folyamatosan bővült: előbb Dél-Amerikában, majd Észak-Amerikában is gyárakat nyitott, ezzel megalapozva globális jelenlétét.
A technológiai újítások mindig is központi szerepet játszottak a Pirelli filozófiájában. Olyan fejlesztések kötődnek a nevéhez, mint a radiál abroncsok, a defekttűrő (Run Flat) technológia vagy az energiatakarékos Eco gumik, mint például a Cinturato sorozat. A márka különösen ismert a prémium járműgyártókkal való együttműködéséről, hiszen a Ferrari, Lamborghini, McLaren vagy a BMW is gyakran Pirelli abroncsokkal szereli autóit.
2011 óta a Pirelli a Forma1 kizárólagos gumibeszállítója, ami nemcsak komoly technológiai kihívást jelent, hanem fontos marketingeszköz is. A motorsportban szerzett tapasztalatokat a közúti abroncsok fejlesztésében is kamatoztatják.
A vállalat neve azonban nemcsak a gumiabroncsok miatt ismert: 1964 óta adja ki a világhírű Pirelli naptárt, amely mára művészi és kulturális ikon lett, a világ legelismertebb fotósaival és modelljeivel dolgozva.
2015-ben a kínai ChemChina vállalat többségi tulajdont szerzett a Pirelli-ben, ám a márka olasz identitása, hagyományai és vezetése továbbra is megmaradtak. Ma a Pirelli több mint 160 országban van jelen, és továbbra is a világ egyik vezető prémium abroncsgyártója, amely az innováció, a teljesítmény és a stílus szimbóluma mind az utcán, mind a versenypályán.
