Gumi.hu

A magyar felsőfokú oktatásban is szerepet vállal a Hankook

A dél-koreai abroncsgyártó fontosnak tartja az oktatási rendszer fejlesztését, mely a már évek óta több alkalommal végzett regionális oktatási intézmények támogatásában is megnyilvánul. A Hankook Tire már második alkalommal rendezi meg a Hankook Oktatási Pályázati Programját (HOPP) hazánkban, melyre meghatározott megyékből (Bács-Kiskun, Fejér Tolna megye), olyan középiskolák jelentkezését várták, akik tudatosan ügyelnek a különböző gazdasági, technológiai és társadalmi innovációkban rejlő lehetőségek kutatására. 

A Hankook idén az oktatási programjának bővítésével a magyar egyetemi hallgatókra is figyelmet fordít. Kiemelt céljának tekinti, hogy már a kezdetektől fogva ösztönözze a fiatal pályakezdőket egy potenciális jövőkép kialakítására. Ennek apropóján, a prémium abroncsgyártó első alkalommal támogatta a Budapesti Corvinus Egyetem XX. Országos Esettanulmányi Versenyét, ahol a gazdasági területeken tanuló hallgatók mérhették össze tudásukat.

Hwang Seong Hak, a Hankook Tire Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója a következőket mondta: „A jövő tehetségeire való összpontosítás döntő fontosságú egy cég, így a Hankook életében is. Számunkra kiemelten fontos a tehetséggondozás és a felnövekvő generációk ösztönzése, hiszen a jelenlegi munkaerőpiaci viszonyok mellett a saját munkaerő kinevelése, a pályakezdők bevonzása a HR stratégia alappillérét kell jelentsék. Nem csupán arról van szó, hogy hosszútávon nálunk tudjanak elhelyezkedni, hanem ez egy valódi szemléletváltás, amely során a vállalat felismeri, hogy az új generációkon keresztül a saját jövőjét is építi, hogy miként kezelik a pályakezdőket, miként ösztönzik a tehetséges diákokat”.