AMTS 2021 – idén nem érdemes kihagyni

Az AMTS 2021-es rendezvényén idén is részt vesz a Gumi.hu is, aki a nyereményautó átépítésében az egyik fő támogató.

Az AMTS története

Az idén 15. alkalommal megrendezésre kerülő Carstyling.hu Tuning Show 2006 március 25-26-án indult útjára. Rögtön az év leglátogatottabb és legnagyobb magyar tuning eseményeként debütált, nagyjából 20 000 látogatóval. A kiállítás fedett területe 4 000 m2, míg a kültéri rész 10 000 m2 volt. A show mintegy 450 tuning autót vonultatott fel, a fő látványosság pedig a Halálos iramban széria első 2 részének autói voltak.

Az AMTS mára már nemzetközi szinteken is az autós és tuning szféra egyik legjelentősebb szakmai és szórakoztató kiállításává nőtte ki magát.

AMTS 2021

A 2020-as rendezvény sajnálatos módon elmaradt a pandémia miatt, így az idei az egy éves kihagyás után, nagy durranásnak ígérkezik.

A rendezvény dátuma: 2021.08.27.-29.

Európa legszebb tuning autói lesznek láthatóak 15 országból, melyeket máshol nem lenne lehetőség megtekinteni.

Az egyedileg átépített autók és tuning cégek és klubok standjainak színes felhozatala mellett, a Tuning Show idén is számos közkedvelt programmal várja a nagyérdeműt.

Az évről-évre népesebb vendégautó-tábor, valamint az új hazai építések tekintetében külön tuning pavilon nyílik a rendezvényen, a fő csarnokban pedig Magyarországon még nem látott nemzetközi szenzációk lesznek megtekinthetőek.

Az Abroncs Kereskedőház Kft. és a Gumi.hu webshop szintén képviselteti magát az eseményen a színpadhoz közeli kiállító pavilonnál, ahol sok érdekességeket tudhat meg a legújabb Toyo Tires gumiabroncsokról és más érdekességekről a témában.

Ocon Castrol Formula-1

A céggel szorosan együttműködve a Castrol, a minőségi kenőanyagok gyártója is részt vesz. Képviselőitől sok fontos információ megismerésére van lehetőség.

Az AMTS és a Gumi.hu közös együttműködésében idén is átépítésre került egy autó, ami egy Mini Cooper Coupe. Az átépítés alatt a legújabb Toyo Tires esőelvezető Proxes TR1 abroncsokat és MOMO jubileumi szériás M50-as felniket szereltek fel, míg a motor megfelelő kenéséről és megbízható működéséről Castrol kenőanyag gondoskodik.

Az átépítés fontos szakaszait megtekintheti cikkünkben.

Ne maradjon le újdonságainkról, akcióinkról, iratkozzon fel hírlevelünkre!