Hoonigan Ken Block Electrkhana 2
  • Érdekesség
  • Sztorik
  • Decemberben érkezik az Electrikhana 2

    Beigazolódtak a korábbi találgatások, miszerint Ken Block korai halála előtt leforgatták a második Electrikhana filmet. A rendkívül sikeres Gymkhana-sorozat rajongói nagy örömére a Hoonigan most megerősítette, hogy kiadják ezt az utolsó részt.

    Decemberben érkezik az Electrikhana 2 Hoonigan Ken Block Electrkhana 2
    Fotó: Hoonigan

    Brian Scotto nem sokkal az első film megjelenése után a Relearning Curves című műsorban utalást tett a második részre. Akkoriban azt pletykálták, hogy a Hoonigan filmes csapata Mexikóvárosba költözött a következő rész forgatására és jelentős technikai fejlesztéseket eszközölt az S1 Hoonitron hajtásláncán, ami Ken számára jobban irányíthatóvá tette a járművet. A kézi váltóhoz hasonló fokozatos gyorsítás és a fokozatos visszaváltás segítették az autó irányításában. Ez az újítás lehetővé tette, hogy olyan trükköket próbáljanak ki, amit az Electrikhana 1-ben nem tudtak.

    Az alábbi előzetes szerint a film decemberben érkezik.

    Forrás: Hoonigan

    Válogasson kedvére téli gumi kínálatunkból, szereltesse át az országban bárhol, 200 szerviz pontunk vagy szerviz Partnerünk bármelyikénél.

    Ne maradjon le újdonságainkról, akcióinkról, iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Gumi.hu Blog | Decemberben érkezik az Electrikhana 2

    2 perc